4.nap

A reggel hat órás sátorbontás után hét óra körül már a buszban is voltak a csomagok, hogy elindulhassunk a következő országot, Albániát felfedezni. Az albán határ eléggé közel volt a campinghez, így az útlevelek kéznél kellettek hogy legyenek. Én a túra előtt nagy sorállásra, fegyveres határőrökre számítottam, ami fogadott minket azonban több, mint meglepő volt: előttünk maximum ha két autó állt, és az útlevél ellenőrzés is úgy zajlott, hogy összeszedték az útleveleket, levitték pecsételtetni, majd valaki visszahozta. Még csak meg se nézték hányan vagyunk. 

Attila, a túravezetőnk, erre azt mondta, hogy Albániába nem nehéz bejutni, igazából ki nem szeretik engedni az embert, vagyis csak nagy nehezen. A határállomás egyik bódéjában pénzt váltottunk, majd gyorsan csináltunk is egy képet albán papírpénz gyűjteményünkről. 

Szerintem szépek az albán pénzek, bár persze ez teljesen szubjektív vélemény. Már a határon feltűnt, hogy kb. 20 méterre Macedónia végétől bunkerek egész sorozata áll ki a földből. Ezeket még a nagy Enver Hoxha építtette, aki Sztálin követőjének tartotta magát, számuk valahol 500 000 és 800 000 között lehet. Képek majd a későbbiekben lesznek bunkerekről. Az már egyszer biztos, hogy jól elrondította az országát a keménykezű diktátor. A határ amúgy egy hágónál van, innen egy jó negyedórás gurulással értünk le az első albán városba, Përrenjas-ba. Mint megtudtuk az Albániát Macedóniával összekötő talán legfontosabb főút csak az utóbbi 10 évben lett leaszfaltozva. Albánia közútjainak minőségére általánosan a kritikus és a siralmas jelző a helytálló.

Ezután egy folyóvölgyben haladtunk, érdekes, mert ez a rész egész más képet festett, mint Albánia többi része, amit a 4 nap alatt láttunk: itt mindenhol zöld növényzet fedte a tájat, míg más vidékekre a sivár, kopár hegyoldalak voltak a jellemzőek. Mellesleg Albánia egyik legszegényebb része ez. Nem is csoda: a hegyek miatt mezőgazdaságra nem nagyon van lehetőség, az ipar meg még a Hoxha-i idők színvonalán maradt. Az első nagy város Elbasan volt, amit érintettünk. Láttunk pár egész szép, vagy szép helyen fekvő albán várost (Gjirokaster, Kruja) de ez nem tartozik közéjük. Ha párhuzamot szeretnék vonni a magyarországi városokkal talán Miskolcot vagy Ózdot mondhatnám, mint "testvérvárost", legalább is kinézetre.

Elbasan után jóformán kiértünk a síkvidékre. Első célpontunk Berat volt, melyet ezerablakúnak is neveznek, nem véletlenül. Körülbelül két órás szabadprogram keretei között lehetett felfedezni a várost.

Zolival, mivel dél körül járt az idő azonnal kerestünk egy éttermet. Nem kellett 100 métert se gyalogolnunk: az Osum folyó túloldalán közvetlenül ez a látvány fogadott minket.

Először egy másik helyre akartunk menni, de ott épp esküvő volt (a nap folyamán legalább 6 esküvőt láttunk), így már azért lassan kezdi érteni az ember, hogy miért egész Európában Albániában a legnagyobb a népszaporulat. Albániáról elmondható amúgy, hogy az országban mindössze 3,5 millió albán lakik, az albánok kb. 50%-a az ország határain túl él. 2 millióan Koszovóban, 500 ezren Macedóniában, 450 ezren Görögországban. Nagyon jelentős még az Olaszországban vendégmunkásként élők száma is, közel 250 ezer. Ez a dél-olasz hatás nagyon sok helyen érződik is, az angolt nem nagyon ismerik, az olaszt viszont elég sok helyen lehet használni.

Albániát igen erősen megterhelné, ha a főleg Olaszországban dolgozó vendégmunkások nem küldenék haza fizetésük egy részét, hogy itteni családtagjaik megéljenek. Visszatérve az utazáshoz: túravezetőnk még a buszon figyelmeztetett minket, hogy Albániában egy kicsit másabb körülmények uralkodnak, mint nálunk otthon, így például az étkezéseknél figyelni kell. Kerülni kell a csapvizet (nem sokkal túránk előtt az egyik albán városban többen is meghaltak vízmérgezés miatt), minden olyan nyers zöldséget, amit vízzel moshattak, a tejtermékeket és vigyázni kell egyes húsfajtákkal is.

Nemigazán fogadtuk meg a jótanácsokat, amint az a képen is látszik, de ilyen ételeknek nem lehetett ellenállni, s ismét potom összegért ebédelhettünk. Remek volt a rálátás a város híres negyedére, majd miután egy jó másfél órát elbeszélgettünk, úgy döntöttünk, hogy ideje lenne felmászni a várba is. Maradt erre kb. 30-40 percünk, úgyhogy rohamléptekkel vágtunk neki az emelkedőnek.

Nagyon hangulatos kis utcák után értünk ki egy széles köves útra, ami egyenesen a várhoz vezet.

Felérve kifizettük a belépőt (ha jól emlékszem olyan 2-300 Ft-nak megfelelő lek volt) és gyorsan körbenéztünk fent.

Állítólag ez a torony egész Albánia egyik legrégebbi építménye. Szép volt a rálátás az óvárosra és a modernebb részekre is, de mivel időnk fogytán volt, egy-két kép elkészítése után indulnunk is kellett lefelé.

Pontosan időben érkeztünk le, sőt még egy-két ásványvízre is volt idő egy kis étteremben. Innen a térkép szerint dél felé kellett volna haladnunk, de túravezetőnk azt mondta, hogy ott olyan útak vannak, hogy ő tavaly terepjáróval majdnem elakadt, mi pedig ugye nagybusszal vagyunk. Így egy szép kis kerülő következett. El se merem képzelni milyen út lett volna a másik, ha sok helyen ez is ilyen volt, mint a képen.

Átlagosan 25-30 km-t tudtunk megtenni egy óra alatt, így lehetett az, hogy a légvonalban 80 km-t kb. 4 óra alatt tudtuk megtenni a kerülő miatt. A túra előtt 2-3 nappal volt a hírekben, hogy egy komoly buszbaleset történt itt, ahol 14 ember meghalt, nem csodálom, ilyen utak láttán. Megálltunk az egyik EKO benzinkútnál (itt már nagyon közel voltunk a görög határhoz) ahol egy Cornetto jégkrémet sikerült 150 ft-ért vennem. Benzinkúton azért ez nem semmi. Tepelena városánál volt ez, csakúgy, mint ez a felhőbe burkolózó hegy, amely egy vulkánra emlékeztetett engem.

Sötétedés környékén érkeztünk Gjirokasterba. Volt egy kis problémánk a szállással (a túrán először, de nem utoljára), mivel kiderült, hogy hiába lett minden e-mailben egyeztetve annyi szabad hely nincs is abban a hotelben ahányan vagyunk, így néhányunknak keresni kellett egy másik helyet.

Nagyon messzire nem kellett mennünk, kb. 200 méterre volt a másik, s egész jó volt, főleg az előző három éjszakai földönfekvés után. Este még felmentünk a hotel tetejére a teraszra sörözni egyet, majd kerestünk valami kajálóhelyet. Találtunk is egy szuper párosítást: egy grillcsirkés mellett egy sajtbolt volt. Sült krumpli, sör, egy egész grillcsire és vagy 5-6 féle helyi sajt...azt hiszem nem kell részleteznem mennyire jóllaktunk. Meglepően sok fiatal volt éjszaka az utcákon még este 11 óra után is, s itt bizonyosodtam meg róla, hogy - habár teljesen más külsejűek mint a szerbek, montenegróiak, stb. - az albán lányok is nagyon csinosak. Elképesztően jó közbiztonság volt itt is: mielőtt Zolival kajálni mentünk egyedül sétálgattam egy 30-40 percet a már sötét városban és mit ne mondjak, nem éreztem magam egyáltalán veszélyben, sőt. Ennek a napnak jó része utazással telt, de sok időnk nem volt kipihenni a fáradalmakat, mivel másnap következett a túra talán egyik legzsúfoltabb napja.