Balkánblog

3.nap

Utolsó nap reggel egy nagyon hangulatos belvárosi étteremben reggeliztünk, ahol feltünően sok régi, Jugoszláviával kapcsolatos tárgy volt elhelyezve, kezdve itt a vörös csillagos poszterektől a szocialista országok zászlaján át egész a Tito poszterekig. Sőt, az egyik vitrinben Szabó Magda egyik eredeti, magyar nyelvű regénye volt elhelyezve.

Meglepő volt, de mindenképpen jó érzés.

Reggeli után indultunk is a busszal kelet felé. Még pár utolsó képet csináltam a városról azért. Szarajevó is elég magasan van viszonylag, ez az út azonban egyre csak felfelé ment, egész addig, amíg elértünk egy 1368 méter magas hágó tetejéhez. Annak ellenére, hogy nem sok látnivaló van errefelé szép, jellegzetes táj. Később egy másik hágó után aztán elkezdtünk ereszkedni Vlasenicába, ahol meg is álltunk egy kis pihenőre.

Érdekes volt látni, hogy a környező települések mindegyikén a házak nagyon nagy százaléka új építésű, hát igen, ezen a részen sajnos elég durva harcok zajlottak. Boszniában elég könnyen meg tudja állapítani az ember, hogy szerbek vagy bosnyákok lakta faluban jár: ha van akármilyen kis minaret is, akkor szinte biztos, hogy bosnyák faluról van szó. Egy idő után feltűnt, hogy már jó ideje nem láttam minareteket: ekkor már a Boszniai Szerb Köztársaság területén jártunk. Amikor elhagytuk a Srebrenica felé letérő mellékutat akaratlanul is elgondolkodtam. Annyira békés és nyugodt volt minden...vihar utáni csend, kicsit átalakítva a mondást. A srebrenicai eseményekkel később majd egy külön bejegyzés fog foglalkozni.

Ezután már hamar elértünk a Drina partjára, amely itt már messze nem olyan vadregényes, mint a délebbi részeken, azonban szépségben azt hiszem bármelyik magyar folyót lehagyja még így is.

Zvorniknál értük el a bosnyák-szerb határt, ahol kicsit balhéztak, mivel a Boszniába való beutazáskor nem kaptunk pecsétet és ez nem igazán tetszett a szerb határőröknek. Továbbmenve a Drina szép lassan "elhagyja" a hegyeket amelyek eddig övezték, egyre síkabb területen folyik tovább.

Szabácsnál (Šabac) tartottunk egy kis pihenőt, majd áthaladtunk a Száván, és folytattuk utunkat. A Fruška Gora hegységen áthaladva feltűnt az egyik hely ahol egy évvel korábban gyalog mentem keresztül egy teljesítménytúrán. Úgy terveztük eredetileg, hogy Újvidéken és Szabadkán is megállunk, de már késő délután volt, így az utóbbi város most sajnos kimaradt.

Pétervárad vára Újvidék legnagyobb nevezetessége.

Óratornyának különlegessége, hogy a nagy mutató mutatja, hogy hány óra van, mivel azt a hajósok is látták, és mégiscsak az a fontosabb.

Letekintve a Dunára még láthatóak az 1999 áprilisában lebombázott régi híd maradványai.

Rengetegen voltak, de a legtöbb ember szerintem csak a városból ruccant ki egy kis kikapcsolódás kedvéért.

Amúgy minden év júliusában ebben a várban tartják Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválját, az Exit Fesztivált.

Estefelé hat óra tájékán indultunk hazafelé, s már a határon besötétedett, így csak késő este értünk vissza Budapestre. Első boszniai élményeimről tényleg csak a legjobbakat tudom elmondani, mint ahogy eddig az összes balkáni utamról.